A régi probák 2006 júniusáig itt találhatók A régi probák 2008 decemberéig itt találhatók A régi probák 2009 decemberéig itt találhatók
A régi probák 2010 decemberéig itt találhatók 2012.11.07.
Kedves Kórustagok!
Mindenek előtt nagy, örömteli köszönet a Mozart Requiemért azoknak, akik
énekelték! Gyönyörű volt most is. És milyen jó sokan összegyűltünk!!!
Árpi atya is mondta, amikor a mise után összefutottunk, hogy ez nagyon
szép így misében, meg nem is hosszú.
Hogyan tovább?
December 8-án, szombaton a délután 4 órai misében és azt követően
Kodályokat énekelünk.
Szeretnénk az orgonakíséretes Magyar Mise mellett énekelni a következőket:
A 114. Genfi zsoltár, Ádventi ének, Pange lingua (a nagy hat tételes
orgonakíséretes sorozat), Szép könyörgés, Ave Maria. Tanultuk a Jézus és
a kufárokat is, de ettől valószínűleg eltekintünk...
Az erre szóló próbák:
nov. 10. (Próba és Ruhabörze!!!), nov. 17. nov 24. Sirákkal orgonás
próba délután 5-től !!! NOVEMBER 25. KRISZTUS KIRÁLY - ÉNEKELÜNK A MISÉN!!!
De minek is szaporítom a szót? Mellékelem megint az őszi-téli programot.
Kérem, hogy építsétek be kis életetekbe, hogy itt tudjatok lenni, amikor
szükséges!
Mindig szépen szoktatok énekelni, hála a hűségeteknek! Eztán is így
legyen. Amen.
Szeretettel: Mari
|
2012. ŐSZ – LISZT
FERENC KÓRUS DÁTUMOK
Szeptember 30.
Templombúcsú - Énekelünk
(Október 3.
Tisztaság mise Örök 18:00)
Október 6. próba
Október 11.
csütörtök délután, este Hit Éve megnyitás a Belvárosi
Templomban - Énekelünk
Október 13. próba
Október 20. próba
(Requiem!)
Október 21.
Énekelünk
Október 27.
Requiem zongorás főpróba (Munkanap)
November 2.
péntek: Halottak napja 19:30: Mozart: Requiem misében
16:30
beállás, zenekari főpróba, 19:30 mise
November 3. nincs
próba
November 10. próba
November 17. próba
November 24.
17:00 !!! Kodály próba Sirákkal 20:30-ig
November 25.
Krisztus Király ünnepe - Énekelünk
November 30. –
december 2. Életvédő lelkigyakorlat Máriabesnyőn Püspök
atyával
December 7. péntek
este 18:00 Házi főpróba a Kodály hangversenyhez !!!
December 8.
szombat Szeplőtelen Fogantatás ünnepe 16:00 Kodály Mise és
Hangverseny
15:00 beállás, 16-kor éneklés
December 15. próba
(Munkanap)
December 16.
Ádvent 3. vasárnapja - Énekelünk (Kodály születésnapja)
December 22.
szombat Kóruskarácsony
December 25.
Karácsony – Énekelünk
2013. Január 5.
próba
Január 6.
Vízkereszt ünnepe, vasárnap – Énekelünk Rákoscsabán:
Charpentier
Január 12. próba
Január 19. próba
Január 20.
Énekelünk, karácsonyi kórusművek Árpi atya prédikációjában
Január 26. Házi
főpróba
Február 2.
szombat: Gyertyaszentelő Boldogasszony 11:00 Matiné hangverseny
Ádventtől Gyertyaszentelő Boldogasszonyig, a karácsonyi
ünnepkör kórusművei
9:00
beállás, 11:00 hangverseny
Február 9.
Kórusfarsang!
|
2012.10.12.
2012. szeptember 30. vasárnap 10:00
Templombúcsú
Szent Mihály Templom
|
Liszt Ferenc: B-dúr Mise
Motetták
Közreműködik: Hajdók Judit -
orgona
a Liszt Ferenc Kórus, vezényel: Farkas Mária
|
2012. október 11. csütörtök
20:00
A Hit Évének megnyitása
Belvárosi Főplébánia Templom
|
Viadana: Exsultate iusti
Ingegneri, Rosselli motetták
Kodály Ave Maria
Liszt: Tu es Petrus
Mozart: Ave verum corpus Christi
Közreműködik: a Liszt Ferenc
Kórus
és a Belváros további négy
templomának kórusa,
vezényel: Farkas Mária és a többi karnagy
|
2012. október 21. vasárnap 10:00
Szent Mihály Templom
|
Motetták, kórusművek
Közreműködik: Hajdók Judit - orgona
|
2012. november 2. péntek 19:30
Halottak napja
Szentmise a kriptában nyugvó és
minden meghalt testvérünkért
Szent Mihály Templom
|
Mozart: Requiem
Közreműködik:
Szabóki Tünde - szoprán
Megyesi Scvhwartz Lúcia - alt
Keresztessy Péter - tenor
Cser Péter - basszus
Sirák Péter - orgona
a Budapesti Victoria Kamarakórus
énekesei
a Diósdi Szent Gellért Vegyeskar
(Szabó Katalin)
a Liszt Ferenc Kórus és Zenekar
Vezényel: Farkas Mária
|
2012. november 25. vasárnap 10:00
Krisztus a mindenség Királya
ünnepe
Szent Mihály Templom
|
Bárdos: Missa III.
Kórusművek
Közreműködik: Hajdók Judit -
orgona
a Liszt Ferenc Kórus, vezényel: Farkas Mária
|
2012. december 8. szombat 16:00
Szeplőtelen Fogantatás ünnepe
Szentmise és egyházzenei áhítat
„Kodály 130.”
Szent Mihály Templom
|
Kodály: Magyar Mise, Adventi ének,
Ave Maria, 114. Genfi zsoltár, Szép könyörgés, Pange lingua
(kórus és orgona), Jézus és a kufárok, Ének Szent István
királyhoz
Közreműködik: Sirák Péter -
orgona
a Liszt Ferenc Kórus, vezényel: Farkas Mária
|
2012. december 16. vasárnap 10:00
Ádvent 3. vasárnapja
Szent Mihály Templom
|
Kodály: Magyar Mise, Ave Maria,
Adventi ének
Közreműködik: Hajdók Judit -
orgona
a Liszt Ferenc Kórus, vezényel: Farkas Mária
|
2012. december 25. Karácsony 10:00
Urunk születésének ünnepe
Szent Mihály Templom
|
Mozart: Missa Brevis in D
Közreműködik:
az énekes szólisták mellett
Hajdók Judit - orgona
a Liszt Ferenc Kórus és Zenekar
vezényel: Farkas Mária
|
2013. január 6. vasárnap 10:00
Urunk megjelenésének ünnepe:
Vízkereszt
Rákoscsabai Nepomuki Szent János Főplébánia Templom
|
Charpentier: Karácsonyi Mise
Karácsonyi kórusok
Közreműködik: Hajdók Judit -
orgona
a Liszt Ferenc Kórus, vezényel: Farkas Mária
|
2013. január 20. vasárnap 10:00
Szent Mihály Templom
|
Sok karácsonyi kórusmű
Közreműködik: Hajdók Judit -
orgona
a Liszt Ferenc Kórus, vezényel: Farkas Mária
|
|
2012.05.20.
Kedves Kórus!
Az évad sok szép szereplése koronájaként június 17-én Lajtha László miséjét énekeljük.
A Wikipédia Lajtha-lapján így ír erről a miséről:
Op.54. Missa pro choro mixto et organo (1952) – vegyes kar, orgona. (A
60-as és 70-es években többször elhangzott a belvárosi ferences templom
Liszt Ferenc kórusának előadásában, Gergely Ferenc csodálatos
orgonakíséretével és szólóival, Dr. Bucsi László pap-karnagy
vezényletével. Amíg élt, a zeneszerző ott volt a miséken, amikor ez a
műve elhangzott.)
Gondolom, ez még ma is kötelez minket…
Lajtha László június 30-án éppen 120 éve született. Tíz évvel Kodály Zoltán után.
Szeretnénk méltó módon megemlékezni róla és Dr. Bucsi László
pap-karmagyról, akinek halála évfordulója lesz előadásunk másnapján.
Június 9-én, szombaton nagy orgonás próbát tartunk reggel 9-től déli 12
óráig. De jó volna, ha mozgósítanátok mindenkit, akiről tudjátok, hogy
tudja énekelni a Lajtha misét!!!. Jöjjön el erre a nagy próbára, aztán
a 16-i, szombat esti próbánkra, és énekelje velünk a művet!
Ma sok helyen szerveznek előadásokat úgy, hogy összehívják az alkalomba
illő ismerősöket, hajdani énekes társakat, hogy jöjjenek, énekeljenek
együtt!
Ne féljünk hát ettől a megoldástól mi se!
Kérlek Benneteket, tartsátok saját fontos ügyeteknek, hogy ezt a hagyományunkat is ápoljuk!
Felelősek vagyunk…
Szeretettel, várakozó reménykedéssel:
Budapest, 2012. május 19-én
Mari
|
2012.04.17.
Kedves Kórustagok! Kedves Hittanosok!
Mint tudjátok, 2012. május 12-13-án Mátraverebély Szentkútra megyünk
énekelni, együtt lenni!
Ez a hétvége nagyon fontos, mert május 13. a Fatimai Szűzanya ünnepe,
azon kívül pedig ezen a napon érte merénylet Boldog II. János Pál pápát,
aki a Szűzanyának köszönte meg, hogy életben maradhatott akkor.
Minket szeretettel várnak, hogy még ünnepélyesebbé tegyük a szombat esti
imát a Hazáért és a vasárnapi szentmisét.
Támogatással a résztvevők költsége mindösszesen a következő:
Útiköltség: kocsival kell mennünk, mert az olcsóbb, mint a külön busz.
Egy főre nagyjából 2000.- Ft jut, ha négyen utazunk egy kocsiban.
Szombat vacsora, vasárnap reggeli és ebéd meg a szállás összesen Nektek
2.500.- Ft fejenként.
Viszont ágyhuzatot kell hozni, esetleg hálózsákot is hozhatnak a
fázósabbak. Ilyenkor még lehet hideg ott a hegyek között.
Nagyon várnak bennünket.
Kérem, hogy a hétvégi szombati próbáig mindnyájan határozzátok el, hogy
jöttök örömmel .
Mindenképpen választ várok Tőletek szombatig!!!
A "kocsisok" jelezzék, hogy tudnak kocsival jönni, mert mindenkit
szeretnénk odaszállítani!
Örömteli szeretettel: Mari
|
2012.03.19.
A Liszt Ferenc Kórus programja 2012. nagyböjttől kezdve |
|
|
|
|
|
1. |
2012. március 10. |
17:30 |
Pince |
Próba |
2. |
2012. március 17. |
17:30 |
Pince |
Próba |
3. |
2012. március 18. |
09:00 |
Templom |
Beéneklés |
|
|
10:00 |
Templom |
Szentmisén énekelünk |
4. |
2012. március 24. |
15:00 |
Pince |
Berendezkedés, a mise előtt közös próba |
|
|
16:00 |
Templom |
Szentmise a Szeráfi Kórussal |
|
|
17:00-19:00 |
Pince |
Próba: Mozart: Koronázási mise |
|
|
19:00-21:00 |
Pince |
A Szeráfiak vemdégül látása |
5. |
2012. március 25. |
11:00 |
Magyar Nemzeti Galéria |
A Szeráfiak hangversenye |
6. |
2012. március 31. |
17:30 |
Pince |
Próba |
7. |
2012. április 1. |
09:00 |
Pince |
Beéneklés |
|
Virágvasárnap |
09:45 |
Kert |
Szertartás kezdődik |
8. |
2012. április 3. |
17:30 |
Templom |
Beállás, beéneklés |
|
Nagykedd |
18:00-19:30 |
Templom |
Máté Passió főpróba a kórussal |
9. |
2012. április 5. |
18:30 |
Tornaterem |
Beéneklés |
|
Nagycsütörtök |
19:00 |
Templom |
Máté Passió előadás |
10. |
2012. április 6. |
15:30 |
Pince |
Beéneklés |
|
Nagypéntek |
16:00 |
Templom |
Nagypénteki szertartás |
11. |
2012. április 7. |
17:00 |
Pince |
Beéneklés |
|
Húsvét vigíliája |
17:30 |
Templom |
Szertartás kezdődik |
12. |
2012. április 8. |
08:30 |
Templom |
Beéneklés, főpróba |
|
Húsvétvasárnap |
10:00 |
Templom |
Húsvéti nagymise éneklése |
13. |
2012. április 14. |
17:30 |
Pince |
Próba |
14. |
2012. április 21. |
17:30 |
A Rendház Díszterme |
Próba (a Pincében a Turmix együttes bulija) |
15. |
2012. április 22. |
09:00 |
Templom |
Beéneklés |
|
|
10:00 |
Templom |
Szentmisén énekelünk |
16. |
2012. április 28. |
17:30 |
Pince |
Próba |
17. |
2012. május 5. |
17:30 |
Pince |
Próba |
18. |
2012. május 12.-13. |
|
Mátraverebély Szentkút |
Közös hétvége, 2 misén éneklés |
19. |
2012. május 19. |
17:30 |
Pince |
Próba |
20. |
2012. május 20. |
09:00 |
Templom |
Beéneklés |
|
|
10:00 |
Templom |
Szentmisén énekelünk |
21. |
2012. május 26. |
? |
? |
Tartsunk próbát? |
|
Pünkösd előtti szombart |
|
|
|
22. |
2012. június 2.-3. |
|
Pécs |
Szentmisén énekelünk a Szeráfiakkal |
23. |
2012. június 9. |
9:00:-12:00 (?) |
Templom |
A holnapi hangverseny főpróbája |
24. |
2012. június 10. |
18:00 |
Templom |
Beéneklés, beálló próba |
|
Úrnapja |
19:00 |
Templom |
Hangverseny az Oltáriszentség tiszteletére |
25. |
2012. núnius 16. |
17:30 |
Pince |
Próba |
26. |
2012. június 17. |
09:00 |
Templom |
Beéneklés |
|
|
10:00 |
Templom |
Szentmisén énekelünk |
|
|
|
|
In memoriam Bucsi László |
|
|
|
|
A szentmise után Esztergom! |
27. |
2012. júliusban (?) |
|
Balatonmáriafürdő |
Kórus-tábor |
|
6 napon keresztül |
|
Regens Wagner |
|
2012.02.06.
Kedves Kórus!
Beszéltem Endre atyával, örömmel vár bennünket vasárnap a
Rákoscsabai Nepomuki Szent János Főplébánia templomban.
Cím: 1171 Budapest, Péceli út 229-231.
Közösen utazunk oda külön busszal, mert a kocsisok számára
bizonytalan a meteorológiai előrejelzés. Gyalog meg messze van.
(Tényleg: több, mint egy óra tömegközlekedéssel!). Tehát: a Mátyás
Pince előtt vár a busz, a Március 15. téren. Indulás 8-kor,
gyülekezés 8-ig! Ez a luxus fejenként 1000 Ft.
Megérkezünk 3/4 9 körül. Gyors kávé (az ottaniak jóvoltából),
beéneklés.
1/4 10-kor a karzaton beálló próba.
Szentmise 10-kor. A szentmisében megemlékezünk Bucsi László
atyánkról, a február 8-án lévő születésnapja alkalmából.
A mise után - élve a nekünk kínált vagy nem kínált további
együttléttel - közösen jövünk vissza a külön busszal.
Ez után a program után nem megyünk Esztergomba, mert kocsival
bizonytalan menni.
Szeretném, ha mindenki tudna jönni. Liszt: Tu es Petrus-t is
remélnek tőlünk, ahhoz pedig sokan kellünk.
Más: kérem, hogy aki teheti, a Liszt Ferenc Kórus Egyházzenei
Alapítványnak ajánlja föl adója 1%-át, mert nagyon nagy
szükségünk van minden fillérkére.
Adószám: 19651594-1-41
Köszönöm ezúton is.
Ne felejtsétek, hogy a szombati próbán főpróbát rendezünk Hajdók
Judittal, gyertek pontosan!
A jövő szombaton, 18-án meg fergeteges programú farsangunk lesz!!!
Szeretettel: Mari
Mobil számom: 06-30-367-4667
|
2012.01.04.
Kedves Kórustársak!
Áldott új évet kívánok Mindnyájatoknak!
Öröm volt Veletek együtt ünnepelni Karácsonykor.
Jó volt együtt lenni Szilveszterkor azokkal, akik el tudtak jönni,
szerencsére szép számban.
Persze hiányoltunk Benneteket, akik nem tudtatok velünk lenni.
Szép új esztendő köszöntött ránk, melyben január 7-én, szombaton a
szokásos próbaidőben találkozunk először, hogy a maradék pezsgőnket
megigyuk és, hogy vidám Charpentier énekléssel fokozzuk jókedvünket.
Aztán 14-én, szombaton próbálunk ismét énekelni, hogy végre 15-én,
vasárnap sikerüljön ünnepélyessé tennünk a 10-es misét.
Januárban csak 15-én szerepelünk. Februárban várnak minket a Rákoscsabai
Főplébánián éneklésre. Ők Liszt Choralis-t remélnek tőlünk, de nekünk
meg kell gondolnunk, hogy vagyunk-e elegen ehhez. Február 12-én kellene
ott énekelnünk. Ez még a nagy farsangi szombat előtt van. Aztán
farsangolunk, majd mindjárt utána 19-én magunknál énekelünk.
Örülnék, ha a velünk csak ritkán éneklő Szeretteink is gyors választ
adnának, vállalják-e velünk a Lisztet. Kérem, hamar adjatok választ!!!
Nagy Ernőék ismét várnak minket valamikor májusban. Választ kérnek
tőlünk, hogy megyünk-e szívesen. Ők egyelőre nem tudják, hogy jönnek.-e,
mert sok vidéki útjuk volt már, nem szeretné terhelni a kórustagokat
további költségekkel.
Január 2-án a Katolikus Rádióban 11:34-kor Szőnyi Erzsébettel készített
műsort Mezei Károly, melyben a teljes Requiem elhangzott. Nagyon szép volt.
Valaki nem tudná átjátszani ezt a műsort a Katolikus Rádió Archív-ból,
hogy valahogy lejátszanánk egy próbán?
No, most hirtelen nem jut más eszembe, ezért maradok tisztelettel stb. stb.
Nagy szeretettel: Mari
|
2011.09.29.
Kedves Kórus!
Meg akarom hívni Szőnyi Erzsébetet egy próbánkra, ez így illik, ha új
művet mutat be egy együttes.
Október 22-én nem ér rá, szerencsére, hiszen erre a délelőtti próbára
még nagy szükségünk van, tanulásra.
Október 29-én viszont Sirák csak délelőtt ér rá, mert délben elutaznak,
lévén őszi szünet kezdete.
Kérés: érjetek rá október 29-én is délelőtt az esti próba helyett!
Ennek a haszna az, hogy ezen a napon is lesz Sirák (aki különben este
nem lett volna), és Szőnyi olyan sokára jön csak az előadás dátuma
előtt, amikor még méltányosan jöhet.
Tehát október 29-én, szombaton is reggel 9 - 12-ig próbáljuk a
Szőnyit, a szerzőt csak 11 körülre hívjuk, hogy még ebben a próbában is
jussunk előre nélküle.
Kérem, kérem, kérem stb..., hogy fogadjátok el ezt a megoldást!
Szombaton este találkozunk.
Szeretettel: Mari |
2011.09.28.
Kedves Kórustagok!
Hálás köszönet a most vasárnap éneklőknek!
Szép volt.
Emlékeztetőül írom Nektek, hogy akik szeretnék a Liszteket tanulgatni,
azokkal most szombaton már délután 4 órakor gyakorolunk a Pincében.
A többiekkel együtt pedig Hajdókkal Liszt B-dúr Mise próba lesz a rendes
próbaidőben, legalábbis egy ideig. Utána a többi Liszteket gyakoroljuk,
kis Szőnyi próbával.
Vasárnap (október 2-án) 10-kor Templombúcsú!!!
9-re jövünk egyenesen a Templomba, orgonás próbára. Mindenki jöjjön,
nagy ünnep. Szent Mihály védelmez az ördögtől - többek között...
A múltkori Szőnyi próba ígéretes volt, csak így tovább!!!
Október 9-én van a nagy Liszt hangversenyünk.
Mellékelek egy szórólapot, terjesszétek!
Nálunk lehet 1000.- Fz-os jegyeket venni elővételben. A hangverseny
napján a kapuban már csak a drága jegyek vehetők.
Diákoknak 300.- Ft a jegy ára. Ezt nem kell elővételben megvenni!
Kérem, hogy mindnyájan jöjjetek Lisztet énekelni, mindenkinek a hangjára
nagy szükség van!
A főpróba október 8-án, szombaton reggel 8-11-ig lesz, aznap este nincs
próba.
A hangversenyt követő szombatokon Szőnyi próbák:
október 15-én este 1/2 6 - 1/2 9 -ig,
október 22-én reggel 9 - 12-ig orgonás nagy próba.
október 29-én este ismétlő gyakorlás.
November 2-án délután 5 órakor szentmise keretében Szőnyi Requiem
bemutató, előtte 3-kor beálló próba!!!
November 5-én este 1/2 6 - 1/2 9-ig Mozart Requiem zongorás próba.
November 6-án Mozart Requiem misében, 1/2 8-kor-
Zenekaros főpróba délután 5-kor, kórus érkezik 1/2 5-re!!!
Egyelőre ennyi!
Nagy szeretettel: Mari
|
2011.06.03.
Kedves Énekesek!
Közeledik a Liszt Koronázási előadása! Mint emlékeztek, a mi ebben való
részvételünk oka, hogy a Liszt évben mi szeretnénk elénekelni ezt a
csoda művet.
Szeretném megmondani Tardy Lacinak, hogy hányan állunk be június 19-én
a Liszt Koronázási Misébe. Kérem, hogy postafordultával válaszoljatok,
ki tud jönni közületek. Csak az általam neki megküldött listán szereplő
énekesek jöhetnek.
Mivel ők a Graduálét is szokták énekelni és a Resurrexit-et is fogják a
Krisztus Oratóriumból, szükséges nekünk, Liszteseknek egy közös
zongorás próba. Gondolom, pünkösd előtti szombaton, júni 11-én talán
nem mindenki lesz itthon, hogy a próbán részt vegyen. Bár mi tartunk
próbát, a rá nem érőknek mondom, hogy legalább egy alkalomra június
4.-én, szombaton lehetne összejönni a Pincébe egy ilyen gyors-olvasó
próbára. Ha akkor nem érsz rá: az alapcsapattal mi mostantól kezdve
minden szombaton gyakoroljuk ezeket. Kérem, hogy egy szombati próbát
mindenképpen szánj erre!
Tardy Laci előreláthatólag a szereplés előtti csütörtökön, június 16-án
este 6-kor tartja a zenekari főpróbáját a Mátyás Templomban. Kérem,
hogy erre mindenki jöjjön el, aki utána vasárnap el akarja énekelni a
művet. Hangzás-elhelyezkedés szempontjából ez elengedhetetlenül
szükséges. Ha befogadtak minket ebbe, tiszteljük meg őket egyfajta
megfelelő kollegiális viselkedéssel.
Más: Június 18-án, szombaton van Főnök halálának évfordulója, a délután
4 órai szentmisét érte mondatjuk a Szent Mihály Templomban, a
szentmisén énekelünk, ahányan vagyunk, aztán próbát tartunk, melynek
így - értelemszerűen - hamarabb lesz vége, mint általában. A június
19-i Koronázási után sokan kimegyünk Esztergomba a sírhoz, aztán
közösen ebédelünk, szokásunk szerint. Majd megmondjátok, ki ér rá
eljönni, kocsikkal megyünk, megpróbálunk mindenkinek helyet biztosítani.
Tovább: Kerényi Lajos szíves meghívását közvetítem Nektek egy vidám
évadzárásra, hozzájuk, az Egyenes utcába 2011. június 26. vasárnap már
délelőtt 10 órától. Bográcsgulyást főznek nekünk. Mi sok finom sütit
hozzunk meg dobozos üdítőket, azokból is a legjobbakat. Hozzatok
fürdőruhát, papucsot, törülközőt is, mert van egy csuda medencéjük! A
címük: 1163 Egyenes u. 17. Az Örs vezér tértől 44-es busszal 3 megálló.
Aztán átmenni a túloldalra, bemenni az Egyenes utcába. Vezetékes
telefonjuk (legalábbis egy régi füzetem szerint): 403-1620 Erre a
meghívásra is küldjetek nekem választ, hogy tudhassák, mekkora
bográcsot tegyenek a tűzre!
Ismét más: meghalt Hites Mama, aki kicsit a Pótmamám volt, még
Amerikában fogadtuk egymást "örökbe". Az évtizedek alatt megmaradt az
iránta és családja iránt való szeretetem. Most lesz a temetése, mert az
Amerikában élő gyermekei mostanra tudtak olyan időpontot találni,
amikor mindnyájan el tudnak jönni. Mamát 2011. július 5-én,
kedden a délután 4 órai szentmisével kapcsolatban temetjük a Szent
Mihály Templom kriptájában. Nekem szívügyem, hogy szépen rendezzük meg
az egészet. Szép éneklést remélnek tőlünk. Ez afféle missziós
cselekedet, mert az amerikai-magyar családtagok számára
tanúságtevő énekünk biztosan sokat jelent majd. Kérem, hogy aki teheti,
jöjjön segíteni énekelni!
Jó hír: Augusztus 13-án 17:00 órakor lesz Némethiék harmadik
gyermekének esküvője az Alsó Krisztinavárosi Havas Boldogasszony
Templomban.
Ismét más: Már említettem sokaknak, hogy 2011. október 9-én mi adjuk a
Budapesti Barokk Fesztivál záróhangversenyét. Ezen Victoria motettákat
énekel Victoria Kamarakórus (jól éneklő beállókat örömmel
vennénk...), Bujdosó Márton ...sustinere... művét adja elő ismét,
vonósnégyes kísérettel. A hangverseny befejező száma a Liszt évre való
tekintettel Liszt Missa Choralis-a. Sirák Péter orgonál, Szabóki
Tündéék szólóznak (A Máté Passió többi szólistáival). Jó lenne egy
igazán szép Choralis-t énekelni, gyertek minél többen, hogy rendesen
megszólaljon a mű.
Ismét más: Már tanuljuk Szőnyi Erzsébet zeneszerző Requiemjét, melynek
ősbemutatóját énekeljük november 2-án, Halottak napján. Az egész szakma
várja az idős mester új művének bemutatóját. Szeretnénk méltók lenni a
megtisztelő fölkérésre, hogy mi legyünk a művet bemutató kórus. Kérem,
hogy aki szívesen énekelné, jöjjön, hogy találkozzék a művel. Szép, nem
túl nehéz alkotás, még a nyár előtt végigénekeljük a próbákon, hogy
érjen a nyári szünetben.
És már csak az marad, hogy a november 6.-i, vasárnap esti Mozart
Requiemre hívjalak Benneteket. Ez Halottak napja nyolcadában van, a
teljes búcsúk hetében, gondolom, így is nagyon sokan lesznek a
hallgatóink, akik eljönnek, pedig már november 2-án is ott voltak. Ne
feledjük, hogy templomunkban egy temetőn énekelünk.
Nos, Kedveseim, eme kimerítő levélke végén kérem, hogy a mellékelt
"részvételi szándéknyilatkozatot"... töltsétek ki, ezen minden dátum
rajta van, amiről beszéltem.
Köszönöm, hogy ezt elolvastátok. Legközelebb Túrió temetésén június
2-án, csütörtökön találkozunk, mely 1/4 3-kor kezdődik a Farkasréti
temetőben. Kicsit előbb tudom odaadni a kottákat, gyertek 3/4 2 körül,
mert aztán be kell mennünk a ravatalozóba, nem illik az utolsó percben
helyet szorítanunk magunknak. Kórusformában kell állnunk, hogy szép
motettákat énekeljünk. A gyászmise 5 órakor kezdődik Zugligeten, a
Szent Család Templomban. Ott is énekelünk, a jobboldali oldalhajóban
helyezkedünk el, az első sorokban.
Isten áldjon Benneteket!
Szeretettel: Mari
|
2011. június 2. 14:15 |
Dr. Nagy Sándor - Túrió temetése
Farkasréten |
Aznap 17:00 |
Gyászmise a Zugligeti Szent Család Templomban |
2011. június 12. Pünkösd 10:00
|
Liszt Ferenc: B dúr mise |
2011. június 16. 18:00
|
Liszt: Koronázási Mise zenekaros főpróbája
a Mátyás Templomban |
2011. június 18. 16:00
|
Bucsi László atya emlékmiséje
a Szent Mihály Templomban |
2011. június 19. 10:00 |
Liszt Ferenc: Koronázási Mise
a Mátyás Templomban |
2011. július 5. 16:00 |
Dr. Hites Lászlóné gyászmiséje és temetése
a Szent Mihály Templomban |
2011. augusztus 13. 17:00 |
Némethi Szabolcs esküvője
az Alsó Krisztinavárosi Havas Boldogasszony Templomban |
2011.03.09.
Kedves Kórus!
Ezeket adtam be az Új Embernek.
Mindnyájatokat szeretettel várom éneklésre!
Üdv: Mari
A Liszt Ferenc Kórus és a Budapesti Victoria Kamarakórus programjai 2011. március-áprilisban:
Az előadások mindig a Belvárosi Szent Mihály Templomban (az Angolkisasszonyok templomában: V. Váci u. 47/b) vannak:
Március 20. 10:00 Palestrina: Missa Emendemus. Liszt Ferenc Kórus, Farkas Mária
Április 3. 19:30 Victoria Fesztiválhangverseny: Tomás Luis de Victoria
motettái, Bujdosó Márton: ...sustinere... - ősbemutató. A Budapesti
Victoria Kamarakórus énekel, közreműködik a Pilis Quartett, vezényel:
Farkas Mária
Április 17. Virágvasárnap 10:00: Heinrich Schütz: Máté Passió.
Közreműködik: Keresztessy Péter - evangelista, Cser Péter - Jézus,
Liszt Ferenc Kórus, vezényel: Farkas Mária
Április 21. Nagycsütörtöki virrasztás: 19:00 órakor: Bach: Máté Passió.
Közreműködik: Szabóki Tünde, Megyesi-Schwartz Lúcia, Molnár András,
Cser Péter, Cser Krisztián - ének, Sirák Péter - orgona, a Budapesti
Victoria Kamarakórus, a Liszt Ferenc Kórus és Zenekar. Vezényel: Farkas
Mária
Április 22. 16:00: Nagypénteki szertartás: Suriano: János Passió.
Közreműködik: Keresztessy Péter, Victoria: Popule meus, Gallus: Ecce
quomodo moritur iustus. Liszt Ferenc Kórus, Farkas Mária.
Április 24. Húsvétvasárnap 10:00: Mozart:: C-dúr "Koronázási" Mise
(K.V. 317), Händel: Hallelujah. Közreműködik: Szabóki Tünde, Bojta
Zsuzsanna, Molnár András, Cser Péter - ének, Liszt Ferenc Kórus és
Zenekar, vezényel: Farkas Mária
|
2011.01.13.
Kedves Lisztes Énekesek!
Február 8-án Főnök 80 éves a Mennyben.
Mi itt a földön aznap az Egyetemi Templomban veszünk részt az OMCE
szentmisén este 6 órakor. Ezen a misén valamennyit motettázunk, de
nem sokat, mert nincs idő sokkal előbb odaérni. Talán ha 1/2 6-kor
tudnánk találkozni a földszinti 10-es teremben, jó lenne. Ha valaki
nem ér oda, csak a mise elejére, keressen meg minket a jobboldalon
elől, ahol megpróbálunk szólamok szerint elhelyezkedni. Viadana,
Liszt, Ingegneri-Rosselli, Arcadelt... Olyasmik, amiket mindnyájan
tudunk.
Feltételezem, hogy a mise után rövid megemlékezés lesz a 10-es
teremben, de már nem kell sokat beszélnünk, hiszen a 75.
születésnapon elmondtuk, amit akartunk. De azért valami elhangozhat.
Február 13-án, vasárnap a 10-es misén Főnökre emlékezve
énekeljük a Szent Mihály Templomban a Lajtha Misét. Sirák orgonál.
Szombaton, 12-én este közös zongorás próba a Lajthából, kérem, hogy
aki énekelni akarja vasárnap, jöjjön szombaton is. Hacsak valami
nagy oka nincs a távollétre.
Szombaton 1/2 6-1/2 9-ig próbálunk, vasárnap 1/2 9-re érkezünk, hogy
az orgonával szépen lehessen próbálni. Kérem, hogy mindnyájan
jelezzétek, jöttök-e a fenti két misére!
Mivel ez a levél tágasabb Lisztes családot ér el, itt jelzem, hogy június
5-én szeretnénk Tardyékkal közösen a Mátyás Templomban
énekelni Liszt Koronázási Miséjét, mivel ezt magunk erejéből nemigen
énekeljük, a saját templomunk falai pedig szétmennek a hangos
fúvós-ütős állásoktól. Az előtte való hét hétfőjén vagy csütörtökén
lesz náluk a zenekaros próba, melyben részt fogunk venni!
A Liszt év következő szép eseménye számunkra a VI. Budapesti Barokk
Fesztivál záróhangversenyén lesz október 9-én: Liszt: Missa
Choralis a Belvárosi Szent Mihály Templomban. Ebben az évben Legeza
Dénes Liszt és a 400 éve elhunyt Tomás Luis de Victoria irányába
nyitja a barokk fesztivált. A Liszt Misét is Sirák kíséri, mindenki
énekelheti, aki az őszi próbákon legalább 3 alkalommal részt vesz.
Kedveseim, ez a levél olyasmi, mint amikor a tágasabb családot hívja
meg az ember egy-egy keresztelőre, esküvőre vagy temetésre. Ilyenkor
olyanok is el szoktak jönni, akik máskor már nemigen. Beszéljétek
meg, akartok-e énekelni velünk, aztán válaszoljatok, hogy tudhassuk,
kire száníthatunk közületek.
Szeretettel köszöntelek Benneteket: Mari
|
|