„In memoriam Bucsi László”
JOHANN SEBASTIAN BACH: H-MOLL MISE
„Bach H-moll miséje: kommunikáció és kommúnió, a Szentháromság belső világának föltárulkozása zenében a liturgia csúcsán. Az isteni és emberi csodálatos cseréje, a teremtetlen és teremtett egyedülvaló egysége Krisztusban.”
Néhány éve fogalmaztunk így, amikor az ötven évét ünneplő Liszt Ferenc Kórus ezzel a semmihez nem hasonlítható csodával, a H-moll misével adott hálát saját létéért: a Krisztus titokzatos testében mindenkor Isten dicséretét zengő mivoltáért, valóságos közösségben egymással és immár hét éve az angyalok karához társult mesterünkkel: Bucsi László atyával, az Isten szeretete által kiválasztott pap karnagyunkkal, aki évtizedeken keresztül gazdagított hitben és reményben, aki úgy vezényelt minket, hogy egész életét kitárta, hogy átáramoljék rajta Isten titka.
Ebben az évben különösen is szívünkbe véstük II. János Pál pápa Mane nobiscum Domine kezdetű apostoli levelének örömhírét: „Az Eucharisztia a kommúnió forrása és megjelenése.” Hiszen ezen - mindnyájunk által vágyott, oly sokszor megénekelt - egységnek megteremtéséről és fönntartásáról maga Krisztus gondoskodik a Szentlélek kiárasztásával. Szüntelenül ápolja ezt az egységet a maga eucharisztikus jelenlétével (id.m. 20.)
Kórusunk immár szünet nélkül jubilál. Meglátta az Eucharisztia által biztosított programot, elfogadta a különleges megbízást, mely az Eucharisztia évéből és egyúttal nevéből fakadhat: a hálaadást. Amikor a H-moll misét énekeljük, nemcsak a mi saját feltétlen „igen”-ünket zengjük általa, hanem az egész emberiség háláját, „amen”-ját, hogy tanúságot tegyünk arról, hogy az emberi lét érthetetlen a Teremtővel való kapcsolat nélkül.
A H-moll mise: Isten ajándéka, melyet Bach zenéjében, a muzsikusokban, a kórusban rejtett el, hogy ember szólaltathassa meg az Ő titkait. Előadónak és hallgatónak egyaránt föltárja transzcendenciáját, megerősít a Vele való közösségben.
A H-moll mise tételeiben szinte látható módon von magába a Szentháromság, valamiféle szépséges szimmetriában: a Kyrie földi könyörgőinek az Apokalipszis Báránya adja meg a békét, a Gloria Szentháromságot dicsőítő emberi erőfeszítései a Sanctus-t éneklő angyalok karával egyesülnek, a Pleni sunt tételben egyenesen Isten kér föl minket csodálatos mennyei táncra (mondogattuk is a próbákon, hogy egész életünkben erre a táncra kellene készülnünk, hogy majd jól járjuk...)! És a szíve-közepében az egyetlen zenekari kíséret nélküli, acapella tétel: Hiszem az egy keresztséget, a bűnök bocsánatát, várom a holtak föltámadását - soha nem hallott, visszafogott akkordokkal, melyek enharmóniája nyilvánvalóan hirdeti, hogy Krisztusban már föltámadtunk, hogy az örök élet innen nézve is értelmezhető valóság, de onnan nézve más, földöntúli tonalitásba von. És fölragyog a földöntúli: a föltámadás szavára megzendül a zenekar, a Szentháromságot jelentő három fényes trombitával, dobbal, hogy Isten egyedülálló uralmáról szóljon úgy, ahogy csak Bach tudta elképzelni, hiszem az örök életet, amen!
Föl akarjuk emelni mindenkinek a szívét, aki eljön, akit ellenállhatatlanul vonz, hogy H-moll misét hallgathat. Immár új állomáshelyünkön adjuk elő: ettől az egyházi évtől kezdve a Belvárosi Szent Mihály Templom (az Angolkisasszonyok temploma a Váci utcában) fogadott be minket, hála Füzes Ádám templomigazgató atyának, a szentzene lelkes pártolójának!
2005. június 19-én, vasárnap (Bucsi atyánk halála évfordulójának másnapján) 18:00 órakor szólal meg a Kyrie hatalmas h-moll akkordja, hogy aztán Szabóki Tünde - szoprán, Takács Tamara - alt, Molnár András - tenor, Cser Péter - basszus, Sirák Péter - orgona, a Victoria Kamarakórus, a Liszt Ferenc Kórus és Zenekar közreműködésével megvalósíthassuk egyházzenei életünk legnagyobbszabású hálaadását: Johann Sebastian Bach H-moll miséjét.
Farkas Mária